A festmény-vers
2005.03.21. 00:15
Múzeumban jártam, Festményeket láttam. Egy-két mű kipattant, De egy megfoghatatlan:
Volt rajta egy sárkány, Ki messzeségbe látván, Lelkemet elragadta, S valóságból elhúrcolta.
Ott pedig a sárkány ölén, Ül egy lény, aki néz felém. Menten elvonja tekintetem, Messzeségbe elvihetem.
Elmémet felébresztvén, Rájöttem, hogy e csoda lény Én vagyok a sárkány ölén, Ki csak néz, néz felém...
A valóságtól búcsuzom, Ezt mindjárt el is mondhatom. Mert álomvilágba szöktem A sárkány ölén repültem.
A sárkány szívét mutatta Meglágyult szívem alatta. Hisz egy érző lélek ez a lény, Ki messzeségbe néz felém...
A sárkány szíve, a lelke Lekemet rabul ejtette. Magához ragadott, Fogságban itt vagyok.
Az álomvilágban élnek E szépséges lények. Lelkemet is vonzotta, De testemet megtartotta.
A valósághoz ragaszkodok, Az álomban nem maradhatok. A kettő együtt egy marad, Így mindkettő kell, meg akarat...
|