Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiselefánt, aki nagyon goromba és durva volt mindenkivel szemben. Mindenki futott előle, ha meglátta, nehogy megbántsa a kiselefánt. Ígyhát szegény kiselefántnak egyetlen barátja sem akadt, senki sem akart játszani vele. Erre persze mégjobban hatalmába kerítette a gonosz, és már nem csak durváskodott, és sértő szavakat mondott másokra, hanem valósággal letiporta őket.
A többi állat nem tűrhette ezt az állapotot sokáig tovább, már nem bírták ki, hogy a kiselefánt mindenhonnan elűz mindenkit. Ígyhát összegyültek egy tanácskozásra, hogy mit tegyenek. A tanácson a bölcs bagoly volt a szószóló, aki nagy bölcsességével hamar kiderítette, hogy bizony a kiselefánt csupán fájdalomból durváskodik másokkal, mert elégedetlen testes külsejével, s szerinte mások is éppen ezért távolodnak tőle.
Ezek után az állatok tanácsa úgy döntött, hogy meghívják a kiselefántot egy vacsorára, hogy megbizonyosodjanak felőle, hogy feltételezésük helyes és valóban a kiselefánt szomorúsága miatt olyan goromba mindenkivel.
Eljött a vacsora estéje. A kiselefánt meg is volt lepődve, hogy őt egy ilyen alkalomra meghívták. Még annál inkább elámult a szája, amikor meglátta a vacsora asztal felett lógó feliratot, amire ez volt írva:
'Boldog boldogságot, kiselefánt!'
Erre nagyon megörült a kiselefánt és egy életre elfelejtette, hogy mi az, hogy gorombának és durvának lenni. Ki is derült, hogy bizony a bölcs bagolynak igaza volt abban, hogy a kiselefánt túl szomorú volt ahhoz, hogy kedves legyen másokhoz. De, hogy mások kimutatták neki figyelmüket, így neki is megnyílt a szíve.
Azóta van, hogy az elefántok a világ legkedvesebb állatai.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.