Miután beszélgettünk, elváltunk egymástól és ő bement az utca túloldalán lévő kis élelmiszerüzletbe. Én továbbra is ugyan ott tébláboltam, nem volt semmi dolgom, nem is tudtam, mit kezdjek magammal. Ekkor elhatároztam, hogy én is bemegyek a boltba, s veszek magamnak egy kis croissant-t. Éppen amikor mentem át az úttesten egy sikoly hangját hallottam meg, és láttam kirohanni Edmondot az üzletből a kezében pár aprósággal.

„Mi történhetett itt?- kérdeztem magamban.- Tán egy bűnöző lenne az én régi barátom?”

Bementem a boltba, rögtön szemben volt a croissant-os pult, ahol rengeteg csokis croissant volt fellelhető, és még néhány pezsgőst is találtam. Mivel eredeti célom az volt, hogy vegyek belőlük néhányat, ezért vagy 3 csokisat és 1 pezsgőset felmarkoltam, de később meggondoltam magam és a pezsgőset visszatettem.

Körülnéztem az üzletben, megkerestem azt, aki az imént sikoltott egyet, hogy megtudjam mi is történt idebent. Mivel a helyiség nem volt valami nagy, ezért a kenyeres pultnál hamar meg is találtam a hölgyeményt. Szegény meglepettségében még mindig a földön térdelt, miközben a pultot fogta, s lefele bámulva lihegett. Az arcát eltakarta hosszú, enyhén hullámos barna haja. Felsegítettem és megkérdeztem tőle mi is történt pontosan. Ekkor vettem észre, hogy valószínűleg itt dolgozhatott, mivel kis rózsasínű „munkásruha-szerűsége” volt. Nem is tévedtem.

Azonban amikor megkérdeztem, hogy mi is történt pontosan nem tudott semmit sem mondani, állítólag semmit sem látott. Ekkor rájöttem, hogy nem fogok tudni semmit sem kihúzni ebből a nőből, mert vagy csak nem akarja elmondani mi történt, vagy tényleg nem tudja, így hát máshogy kell kiderítenem az igazat.

A pult mellett volt egy szék, így leültettem oda. De váratlan dolgot vettem észre, amikor hátrafordultam, mivel ott állt Edmond a pult ellőtt teljesen megmerevedve, mintha nem is élne. Ezt már tényleg nem értettem. Hogyan lehet itt, amikor kiszaladt, és hogyhogy nem látott semmit sem az eladó, ha vele szemben történt a bűneset és még fel is sikoltott. Ekkor döntöttem el végérvényesen, hogy ezt a bűntényt fel fogom göngyölíteni. Ezennel hivatalosan is alkalmi nyomozóvá léptettem elő magam. A croissant-okat vissza is tettem, hiszen egy bűntett felgöngyölítésének a kellős közepén nem gondolhatok az ennivalóra.

Megpróbáltam még egyszer szólásra bírni az eladót, hogy hátha tud valamit. Végre sikerült belőle kihúznom, hogy miért is sikoltott fel: amikor a barátom odament a kenyeres pulthoz, és levett magának egy kilós félbarna kenyeret, hirtelen megmerevedett, s mintha egy másik énje kiszaladt volna a testéből. Ezzel nemhogy okosabb lettem, de még jobban nem értettem a dolgot.

Ennél többet képtelen voltam kihúzni a nőből, így hát nekiláttam megvizsgálni Edmondot, vajon mi is történhetett vele. Ekkor fedeztem fel azt, hogy a szemüvege fekete volt, de aki kiszaladt az üzletből, annak sötétkék. Ebből már sejtettem, hogy itt valami olyasmi lehet, hogy valaki úgy akarta kirabolni az üzletet, hogy közben a barátomra tereli a gyanút, és az, hogy a boltos szerint „kivált” a testéből a másik alak, nem lehet más, minthogy csak félre látta. Ennél jobb magyarázatot nem tudtam kitalálni. De ha valóban ez történt, ki volt, és miért tette, és honnan tudta, hogy Edmond éppen ekkor lesz a boltban éppen ezekben a ruhákban. Ki akarhatott rosszat neki? Ennek feltétlenül a végére kellett járnom.

Még vizsgáltam egy darabig a barátomat, s észrevettem, hogy elég meglepett arcot vágott, így valószínűleg őt is meglepetésszerűen érte a támadás.

Egyedüli értelmes nyomom, amin elindulhattam a kék napszemüveg volt, agy kimentem az üzletből, és széjjelnéztem az utcán. Hátha találok valami különlegeset. Nem találtam senkit, viszont megláttam egy volt osztálytársamat, Timit, akivel igaz, hogy nem voltunk annak idején nagyon jó viszonyban, de mégis csak az osztálytársam volt 6 évig. Odamentem hozzá, s elmondtam neki, hogy mi is történt. Nem tudott a dologról semmit, s nagyon meglepődött Edmond „balesetén”. Igaz, nem nagyon ismerték egymást, de néhányszor már találkoztak. Timi szerint ez nem lehetett más, mint egy paranormális jelenség, eljöttek az UFO-k és elvitték Edmondot. De én nem hittem neki, mivel lehet hogy bután hangzott ez az egész, de számomra ezzel nincs bizonyítva egy dolog, hogy az UFO-k voltak és kész. Legfőbbképpen azért, mert én nem hiszek az UFO-kban.

Nyilvánvaló volt, hogy azzal nem jutok előrébb, ha itt a volt osztálytársammal vitatkozok az UFO-k létéről, és tettéről. Hiszem, ha látom alapon nem hiszek bennük, így azt sem hiszem el, hogy ezt az egészet ők tették volna.

Visszamentem az üzletbe, hogy hátha találok valami újat, amit eddig nem vettem észre. Nem lettem sokkal okosabb, Edmond még mindig ott állt kővé dermedve. Nem tudtam mi tévő legyek. Megint kimentem az utcára, és elindultam abba az irányba, amerre az „ál-Edmond” ment. Kisvártatva az utca porában, a földön heverve megtaláltam a kék szemüveget. Ez az! Ez alapján meg tudom keresni a tolvajt. Még egy darabig keresgéltem, hátha találok valamit, de semmi egyéb nem került elő, s nem is tudtam, hogy merre mehetett az elkövető, hiszen bármelyik utcán befordulhatott, bármelyik házba bemehetett.

Gondoltam visszamegyek az üzletbe, hátha jobban van már a barátom, és a szemüveget is össze akartam egyeztetni. Mikor visszaértem, már kint volt a rendőrség, s Edmondot elvitték a korházba. Éppen akkor kérdezték ki az eladót, de ők sem tudtak meg többet tőle, mint én. Nem láttam szükségét tudatni a rendőrséggel, hogy mit találtam, mivel ismerve a rendőröket úgysem fogják a bűntényt felgöngyölíteni, meg engem is eltaszítanának az ügytől, és sohasem tudnám meg mi is történt valójában.

Így elmentem a kórházba, hogy láthassam Edmondot. Azt mondták, hogy nincsen semmi különösebb baja, csak nagyon nagy megrázkódtatás érte, szinte teljesen kiszállt belőle a lélek, de sok pihenéssel helyrejöhet a szervezete. Ez megnyugtató volt.

Bementem a kórtermébe. Már nem volt félelemmel teli az arca, csak békésen aludt. A szemüvegét levették róla, s az ágy melletti kis komódon hevert. Felvettem onnan, s elkezdtem vizsgálgatni, összehasonlítottam a kék szemüveggel is. Amikor rajta volt Edmondom, nem tűnt fel, de most, hogy közelebbről megnéztem, Edmond teljesen másképp festett a szemüvege nélkül, olyan volt, mintha egy önálló állarc lenne. Valószínűleg a tettes ezért pécézte ki a barátomat, mert a szemüvegével egy önálló állarcot tud képezni. Már megvolt, hogy miért pont vele tették, de hogy ki, és hogyan az még mindig rejtély volt.

A színeken kívül nem volt semmi eltérő a szemüvegek között. Biztosan sokáig tervezte a tettes a bűntényt, hogy minden ilyen pontosan egyezet. De miért kellett neki egy ilyen kis tolvajláshoz ilyen módszert kitalálni. Vagy lehet, hogy valami más is van a dolgok hátterében?

Elmentem a kórházból, hagytam pihenni szegény barátomat. Idő közben a bolt környékét lezárták a rendőrök, így ott már nem tudtam nyomozni. Mivel nem tudtam mást csinálni, ezért hazamentem, de nem aludtam valami sokat, a nap egész hátralévő részében azon gondolkoztam, hogy vajon miért tették ezt, egyáltalán ki tehette, és hogyan? De nem jöttem rá semmire.

Másnap reggel elmentem a kórházba, hátha Edmond felébredt már, s tudnék vele beszélni. Szerencsém volt, mivel nem sokkal érkezésem előtt kelt fel. Amikor meglátott, nagyon megörült nekem.

El is kezdtem kérdezgetni, hogy mibe keveredett bele, mi is történt a boltban, hogy úgy megdermedt. Elmesélte, hogy amikor elment a kenyeres pulthoz, hirtelen nagyon rossz érzés lett úrrá rajta, s onnantól kezdve minden kiesett neki, legközelebb a kórházban tért magához. Magyarul nem látott az égvilágon semmit sem. Egyel több rejtély, amivel meg kellet birkóznom. Vajon mitől lett rosszul a barátom, hogyan dermedhetett meg, mint egy kődarab? Lehet, hogy a bolti lopás csak egy álca volt, hogy eltehessék láb alól Edmondot. De miért? Vajon mit tehetett?

Mivel nem emlékezett semmire sem, ami a boltban történt vele, ezért kikérdeztem, hogy miket csinált, kikkel találkozott tegnap a „baleset” előtt. Nem találkozott sok emberrel, csupán 3-al: egy régi ismerősével, Timivel, a volt osztálytársammal és velem. Ezek szerint az elkövető minden bizonnyal hármunk közül lehetett az egyik. Mivel én tudtam magamról, hogy én nem lehettem, ezért maradt Timi, és Edmond régi ismerőse.

Timi! Ő lesz a kulcsa az egésznek, hiszen nem sokkal a bűntény után találkoztam én is vele, s Edmond pedig nem is olyan sokkal előtte. Ő lesz a tettes! De miért? Nem is nagyon ismerték egymást, és nem is tudnám elképzelni Timit, mint egy tolvajt.

Miután Edmond elmesélte napja minden egyes részletét, úgy döntöttem elmegyek és felkutatom Timit. Szinte biztos voltam benne, hogy ő volt a tettes. Szerencsére még ugyan ott lakott, mint amikor még osztálytársak voltunk, de nem volt otthon, amikor odamentem. Talán már vissza se jön? Ez nem volt valószínű, mivel akkor elvitte volna otthonról fontosabb dolgait, de szülei szerint, nem vitt magával semmit sem, csak egy kis válltáskát. Ezért gondoltam megvárom, amíg visszajön. És akkor kikérdezhetem. Elbújtam a házuk előtt, hogy amikor hazajön lecsaphassak rá, és be kelljen ismernie tettét.

Azt hittem, hogy tényleg talán soha nem jön haza, mintha már vagy ezer éve vártam volna rá, amikor végre megjelent. Csinosan fel volt öltözve, s nála volt a kistáska, amit a szülei mondtak.

Timi megerősítette, hogy nem sokkal azelőtt találkozott Edmonddal, mielőtt velem összefutott volna, de állítólag csak éppen hogy csak köszöntek egymásnak és már tovább is álltak, mivel nem nagyon ismerik egymást. Először nem akartam hinni neki, biztosan, csak összehazudik valamit, hogy elterelje magáról a gyanút. De később be kellett ismernem, hogy igaza van. Nem volt semmi oka, hogy kárt tegyen Edmondban, hiszen tényleg csak futólag ismerik egymást, és Edmond szerint is csak éppen hogy köszöntek egymásnak. Ennyi idő alatt pedig Timi nem tudott volna semmit sem tenni a barátom ellen.

Ezek szerint már csak egy gyanúsított maradt, bár én egyáltalán nem ismertem az illetőt, de minden bizonnyal ő lehet a kulcsszemély. Edmond szerint egy étteremben találkoztak és együtt ebédeltek. Minden bizonnyal megmérgezte a barátom étkét, s e miatt lett rosszul.

Visszamentem a kórházba, s megkérdeztem, hogy pontosan ki is ez az alak. Állítólag nagyon jó barátságban álltak egymással, tehát látszólag semmi oka nem volt az illetőnek bűntettére, mégis alaposan kitervelte. Edmond megadta a címét, így nem kellett mást tennem, mint felkeresnem az illetőt.

Egy négyemeletes bérházban lakott, annak is a 2. emeletén. Eléggé szegényes környék volt, mikor beléptem a házba a dermegés fogott el, mert olyan volt odabent, mintha egy halottas házban járnék. Minden sarokban pókhálók csüngtek, a fa padlózat pedig recsegett-ropogott az öregsége miatt. Amikor felértem a második emeletre, már messziről lehetett érezni az erős füstölő szagot, ami az ő szobájából áradt. Az ajtóját nem is lehetett volna még véletlenül sem eltéveszteni, mivel eléggé kitűnt a többi közül azzal, hogy koromfeketére volt festve, míg a többi barna volt. A füstölő tömény illata pedig csak úgy áradt onnan. Nagy nehezen vettem a bátorságot és bekopogtam. Egyszer csak mogorván megszólalt odabentről egy ijesztően mély hang:

- Ki az?

Elmondtam neki, hogy Edmond egyik barátja vagyok, és hogy ő küldött engem megüzenni, hogy kórházban van. Ezek után hamarosan nyikorogva nyílt az ajtó, s egy nagydarab, borostás arcú, szakadt pizsama-szerűségbe öltözött férfi állt mögötte. Látszólag aggódó hangon megkérdezte, hogy mi történt vele, de az ajtón túl nem eresztett, sőt egyenesen takarta magával az egész lakást. Ez roppant gyanús volt nekem. Kérdésére kitaláltam valami jó kis hihető történetet, s úgy tett mintha el is hitte volna, de már egyre inkább kiérződött belőle az, hogy rejteget valamit. Mindenképpen be akartam kukkantani a lakásba, így kitaláltam, hogy szomjas vagyok és kértem egy kis vizet. Erre azt mondta, hogy máris hozza, viszont becsukta az ajtót, hogy véletlenül se nézhessek be. Vártam egy kicsit, de az ajtót nem nyitotta ki újra. Ezért megpróbáltam kinyitni, de be volt zárva.

Megszökött… Ez már biztos jele volt annak, hogy ő a tettes.

Valahogy be kellett jutnom a lakásába, hogy meglássam mit is rejteget. Szerencsére mindig nálam van a bankkártyám, s így kipróbálhattam azt a jó kis filmes trükköt az ajtón. Ez bevált, az ajtó hamarosan kinyílt előttem, így már gond nélkül léphettem be a szobába. Nem volt nagy lakás, sőt egészen picike. Az előszoba (vagy nem is tudom mi, mivel eléggé sok-funkciós volt: előszoba, nappali, ebédlő) lehetett vagy 15m², nem több. Hogy a helyiség nagyobbnak látsszon, amerikai konyha stílusban csak egy pult választotta el a konyhától. Innen két ajtó nyílt tovább: a fürdőszobáé és a hálószobáé. De ami a legérdekesebb volt, hogy a szoba közepén volt egy nagyon alacsony asztal, s azon az asztalon volt némi igen különös dolog. Egy kis csomag hevert ott, amiben valamiféle pór volt. De nem hiszem, hogy drog lett volna. Biztos ezt szórta rá Edmond ételére, s ettől lett olyan rosszul szegény. Na jó, de miért csinálta ezt az egészet?

Elkezdtem kutatni az ütött-kopott lakásban. Hamarosan találtam is valami igen furcsa cetlit, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi is lenne. A következő állt rajta: „Fehér póló és kék farmer.” Nem volt rajta semmi több. Biztos lejegyezte magának, hogy milyen álruhát kell felvennie, s ez alapján úgy tűnik a napszemüveget még ő sem tudta előre, ezért csak az utolsó pillanatban sikerült valahogy egy hasonlót beszereznie. Ez már nagy előrelépés volt számomra. Ezek után bementem a hálószobába is, hátha van még valami, ami nyomra vezethet. Amikor beléptem, húzott befele a hideg, mivel az ablak tárva nyitva volt. Nyilvánvaló, hogy itt menekült el. Az ablak mellett található ruhásszekrény tárva nyitva volt, s benne elég nagy rendetlenséget véltem felfedezni. Látszott az egész szobán, hogy hirtelen hagyták el. Itt is keresgéltem egy darabig, de semmi érdemlegeset nem találtam.

Most már az volt a legfontosabb kérdés, hogy vajon hova futhatott a mi kis elkövetőnk. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a kórházba, Edmondhoz, még a végén az is lehet, hogy ott van.

A lakásból kifele menet egy üres polc ütötte meg a figyelmemet, amire ki volt írva, hogy díjak. Nem is gondolkoztam sokat felőle, inkább igyekeztem vissza a kórházba, de azért különös volt egy érdemrendes polc díjak nélkül…

Mikor megérkeztem a kórházba, meglepetésemre ott volt Edmond állítólagos barátja is, s ahogy láttam nem sokkal érkezhettem később. Biztos út közben betért valahova, mert elég sokat időztem a lakásán, így már régebben ide érhetett volna… Próbáltam halkan követni, hogy észre ne vegyen. Edmond szobája felé vette az irányt elég figyelmes, és lassú lépésekkel. Mikor jobban megnéztem, észrevettem, hogy van nála egy jelentős méretű „bicska” is.

„Jesszusom! Ez meg akarja ölni!” – ütött fel bennem a gondolat. Valamit sürgősen tennem kellett. De mit? Ha csak egyszerűen ráugrom, nekem annyi, mert a nagy testével simán elnyom. Most már nincs mese, fel kellett hívnom a rendőrséget. Igyekeztem tárcsázni, s csodák csodájára elég hamar fel is vették. Próbáltam minél izgatottabban beleszólni, hogy a hangomon érezhető legyen, hogy itt bizony komoly dologról van szó. Nem volt sok időm, így megpróbáltam a lehető legegyszerűbben elmagyarázni a dolgot nekik, s a leggyorsabban. Már lépett be közben Edmond szobájába, s kését libegtette.

Közbe kellett avatkoznom, különben szegény barátomnak vége lesz, így abbahagytam talán hiábavaló beszélgetésemet a rendőrséggel, s szaladtam a kórterem felé. Mivel nem volt jobb ötletem, ezért teljes erőmet megfeszítve ráugrottam a gyilkosra, aki játszi könnyedséggel dobott le a földre. De én még nem adtam fel a reményt, így megpróbáltam kivenni kezéből a kést, hogy nehogy tehessen bármit is szegény Edmond barátommal, azonban sajnos fejem találkozott kigyúrt öklével, s ezek után nem tudom mi történt velem…

Mikor felébredtem egy kórházi ágyban találtam magam, méghozzá Edmond mellett, fejemen hatalmas kötésekkel. Hirtelen nem tudtam, hogy mi történt, de aztán minden beugrott. A szobában ott volt még az az állítólagos barát is, viszont hátra kötözött karokkal, két rendőr kíséretében. Úgy tűnik nem volt hiába való a telefonálásom, s sikerült időben kijönniük. Bár nem tudom meddig voltam elájulva, de a lényeg az volt, hogy Edmonddal mind a ketten éltünk, bár az igaz, hogy hatalmas kötésekkel a fejemen…

Ezek után a rendőrségnek muszáj voltam mindent elmondani, amit csak tudtam, de azt még mindig nem tudtam, hogy hogyan és miért tette azt, amit tett az illető. Ebben viszont a rendőrök és Edmond segítettek ki. Ugyanis sikerült nem rég lefoglalniuk egy jelentős videó-állományt a barátomról, így ez az illető minden nap figyelte, s tudta, hogy mikor mit szokott hordani. Mivel eredeti szakmája vegyész volt, ezért egy kicsit értett is a különböző hallucináló szerekhez, így nem volt nehéz Edmonddal és a bolti eladóval bevetetni, hogy most egy másik énje vált ki belőle. A boltban pedig elbújt, s onnantól kezdve pedig ő futott.

Tehát ez már tisztázódott, hogy hogyan csinálta, de az még mindig nem volt érthető, hogy ez most mire volt jó neki. Edmond ebben kisegített, mivel amikor a rendőrök kikérdeztek megemlítettem az üres díjas polcot is. Erre eszébe jutott, hogy fiatalabb korukban elég sokat versengtek egymással, s szinte mindig Edmond bizonyult jobbnak. Ez valószínűleg nem tetszett a barátjának, s a kezdetben lévő irigység fokozatosan átváltott dühvé. Ebből számomra már automatikusan következett, hogy ezzel a kis bolti incidenssel Edmondot porig akarta alázni, s csak aztán megölni. De az még mindig nem fért a fejembe (bár lehet, hogy csak azért nem, mert a sok kötés kiszorította belőlem a tudást…), hogy egy ilyen dologért miért akarta megölni. Erre már senki sem tudott válaszolni, illetve aki tudott volna, az nem mondott semmit.

Pár nap múlva kiengedtek minket a kórházból, s be kellett mennünk a rendőrségre, hogy hivatalosan is jegyzőkönyvbe vegyék a történteket. Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy megtört a jég, s vallott az elkövető. Elmondta, hogy megölni már nem is akarta igazán, de megszorították a lakás bérlése ügyében, s mivel nem volt semmi pénze kénytelen volt alvilági melót elfogadni. Ez pedig pont kapóra jött hiúságának, hogy Edmondon bosszút állhat és még pénzt is kap érte. Úgymond két legyet üthet egy csapásra. Legalább már ez is tisztázódott.