Nagy robajjal, zajjal hatalmas tűz pusztított a réten. Csak úgy füstölögtek a még meglévő fűcsomók. Mi történhetett itt?

Ez nem volt más, mint két sárkánycsalád ütközete, mivel már több éve harcolnak egymás ellen, de már maguk sem tudják, hogy miként is kezdődött ez a viszály.

Az egyik családnak Glorm volt a feje, a másiknak Esztedon. Réges-rég nagy békességben éltek egymás mellett, de valamiért megromlott a kapcsolatuk, azóta egymáshoz nem szólnak, csak csatáznak.

A rét lakói nagyon megelégelték már ezt az értelmetlen harcot, mivel napról napra felperzselik a szép mezőt, elég gyakran egy-két kisebb ártatlan állatka is áldozatul esik, mert véletlenül éppen rossz helyen van… Így sokan el is költöztek, de voltak olyanok, akik mégiscsak itt maradtak, mert bíztak abban, hogy hátha megjavul a sárkánycsaládok közti kapcsolat. Sajnos azonban nem tűnt úgy a helyzet, mert továbbra is ész nélkül harcoltak.

Glorm legkisebb fia, és Esztedon egyetlen leánya szerelmesek lettek egymásba, s egy kis ideig a rétlakók azt hitték, hogy így talán kibékül végre a két család. De tévedtek, mert az egyik ütközet során mindketten súlyosan megsebesültek, és emiatt csak még jobban elmérgesedett a harag a két család között.

Akik továbbra is kitartottak az eddigi lakhelyük mellett, arra a döntésre jutottak, hogy külső segítséget keresnek a sárkányok kibékítésére. Sokáig nem találtak senki, aki segíthetne nekik, de egy napon megjelent köztük egy ember. Először meg is rémültek tőle, mivel egy igazi lovag volt hatalmas kardjával a hátán nagyon ijesztő. Miközben jött, hosszú haja csak úgy lobogott a szélben. Azt hitték, hogy mindjárt lekaszabol mindenkit, még a sárkányokat is, de tévedtek, mert ez az ember teljesen más volt, mint képzelték…

Rupert lovag segítő-szándékkal jött ide, ugyanis hallott a sárkányok viszályáról, s a rétlakók siránkozásáról.

Először Glormékhoz ment, akik majdnem megölték szegényt, mivel nem tudták mit akarhat, úgy voltak vele, ha már ember, biztos csak ártani akar nekik… De ő állta a sarat, s csodálkoztak is a sárkányok, hogy miként is bírja ki erős tüzüket. Egyszerű volt a magyarázata: tűzálló páncélt viselt. Ezért csak beengedték barlangjukba.

Picur, a legfiatalabb fivér súlyos sérülése miatt még mindig nyomta az ágyat. Rupert értett az efféle sérülésekhez, és szívesen segített nekik. Különféle gyógyfüveket kellett összeszedni, melyek a világ különböző pontjain találhatóak.

A sárkányok persze könnyen repkedtek ide-oda, így hamar meglett minden hozzávaló. Ezekből a lovag gyógyitalt kevert, s odaadta Picurnak. Valamint sebeit ápolta. Ily módon hamarosan meggyógyulhatott a fiatal sárkány.

A vitéz kikérdezte Glormot, hogy miként is kezdődhetett, s miért is harcolnak egymással a családok. Az öreg sárkány Rupert első kérdésére nem tudott sokat kinyögni, de a háborúra számtalan indokot tudott felsorolni, amit hatalmas vérszomjjal hadart. A lovag próbálta lecsillapítani, mert indokai nagy része a háború során keletkezett, vagy „csak úgy” indokok voltak.

- Ezzel nem sokra megyünk… - gondolta magában Rupert.

Megpróbálta gondolatban visszavezettetni a családfővel a történteket. Végül ott lyukadtak ki, hogy úgy kezdődhetett, hogy Esztedon kicsi fia a területükre lopakodott, s elcsent némi elemózsiát, erre persze Picur húga is felfigyelt, s elkezdett incselkedni vele, amiből nagy veszekedés tört ki. Természetesen Glorm az egészért Esztedont hibáztatta.

Rupert elment a másik családhoz is, hogy az érme másik oldalát is meghallgassa. Cassandrát is meg kellett gyógyítania, s Picurhoz hasonlóan járt el.

Ezek után Esztedont is kikérdezte, s ővele is visszajátszatta az időt. E sárkány verziója alapján Glorm kislánya jött át az ő területükre, s kisfiától akarta volna ellopni az elemózsiát.

Rupert sokat törte a fejét, hogy vajon melyik lehet az igaz, s végül arra a következtetésre jutott, hogy mindkettőnek és egyiknek sem…

Ugyanis rengeteget kutakodott a helység történelmében, s különös dologra bukkant: sok évvel ezelőtt lakott errefele egy pökhendi herceg, aki nem igazán kedvelte a sárkányokat, úgy ahogy van el akarta pusztítani az összest, és mivel egyedül túl gyengének bizonyult kiirtani őket, inkább egymás ellen uszította a két családot. Elcsent egy kis sárkány-ételt Glorméktól úgy, hogy eltűnését észrevegyék, s megkínálta vele Esztedon kisfiát, így őt gyanúsíthatták az elemózsia ellopásával.

Majd a herceg kényelmesen hátradőlt, és végignézte a csaták sorát, ám egy ilyen ütközet során ő is tűzvonalba került, s elégett a nagy lángban…

Már csak a két sárkánycsaládot kellett megértetnie ártatlanságukról. Összehívta a két családfőt, és elmondta nekik, hogy mit talált. (Persze e közben a két sárkány majdnem összemarakodott.) Először nem akarták elhinni a történetet, azt hitték, hogy biztos csak Rupert találta ki, de ő hivatalos okiratokat mutatott nekik, s lassan-lassan csak megtört a jég.

A rétlakók közben idecsődítették a családok többi tagját is, akik először majdnem egymásnak ugrottak, de meglátták Esztedont és Glormot, miközben kibékültek, s a viszály befejeződött. A szerelmes sárkányok is összejöhettek, s hamarosan nagy lakodalmat csaptak.

Sokan meg akarták köszönni Rupertnek, hogy végre kibékült a két család, de miután elvégezte dolgát elnyelte a kámfor, nem látta többé senki. Biztos elment máshova is segíteni népek kibékítésével…

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.